Nina a Bulgáriai Szófiában született 1989. Január 9.-én. Születési neve, Nikolina Konsztantinova Dobreva volt, azonban később, a munkássági pályája miatt megváltoztatta. 2 éves volt, amikor Kanadába költöztek ahol az Ontario tartományi Torontóban nevelkedett. 2009-ben hozta meg neki a Vámpírnaplók című sorozat a nagy áttörést, melyben kettő karaktert játszhatott el. A főszereplő Elena Gilbertet, és annak gonosz Petrova hasonmását, Katherine Piercet.

 

 

Then Came You 2019.02.01

A hipochonder repülőtéri poggyászkezelőként dolgozó kénytelen szembenézni a félelmeivel, amikor egy brit végső stádiumos beteg tinédzser felkéri őt, hogy segítsen neki megvalósítania a bakancslistáján található pontokat.

Fam 2019

Az apjával élő fiatal nő, aki összeköltözik az idősebb testvérével, és vőlegényével.

Lucky Day 2019.09.18

Red, akit most engedtek szabadon a börtönből megpróbálja össze és fenntartani a családját, miközben a múltja folyton követi. Luc, aki egy pszichopata szerződéses gyilkos bosszút akar állni testvére haláláért.

Run this town 2019.03.09

Egy film a város belső működéséről, a gyakornokok és asszisztensek szemén keresztül akik azt vezetik.

Sick Girl (előkészületek)

Vígjáték egy olyan nőről, aki úgy érzi, hogy barátai és ő teljesen szétváltak. Ez egy tipikus példája a "légy óvatos, mit kívánsz" közmondásnak, ahol egy apró hazugság az egész közösséget szétválasztja.

 

The Beauty Book For Brain Cancer

A könyv eladásából származó bevételt, kettő alapítványnak osztják ki. Az egyik a Voice Against Brain Cancer, ami agydaganatos emberekkel foglalkozik, a másik pedig a Sydney Neurology Oncology Group, ami az emberek testidegrendszerével foglalkoznak, illetve a daganat,rák ellenszer megtalálásával.

 

Free The Children - We Are Strong Together

Nina csatlakozott a Free The Children "We Are Strong Together" című kampányához, ami azt jelenti hogy együtt erősebbek vagyunk. Ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy vegyenek Rafiki karkötőket, egy "összetartozást" szimbólizálva.

 

It On Us

Nina az Its On Us nevű kampányhoz 2015 végén csatlakozott. A kampány célja, a szexuális erőszak elleni küzdelem. Támogatja az erőszakon átesetteket, áldozatokat, illetve segít felismerni, és túllépni a helyzeten.

 

Kind Campaign

A Kind Campaign alapítója, Lauren Paul, Nina egyik nagyon jó barátnője. A szerveszet, különböző jótékonysági szervezeteknek gyűjt pénzt, és sok helyre szervez különböző ingyenes programokat, az iskolákban.

 

 

Egy szerkesztő van, Izabella
Ne használj trágár szavakat kérlek
Itt kérhetsz cserét, nyugodtan
Ha szeretnél, a nevedhez nyugodtan tölts fel képet vagy gifet

 

 

    

    

    

Szabályok/Lekerülés/Várólista

Vár: -
Lekerült: 

Szerkesztő: Izabella
Nyitás: 2017.01.19
Re-opened: 2019.11.12
Design,kódok: Katie, Linda, Izabella
Az oldal nem áll kapcsolatban Nina Dobrev-val, sem barátaival, sem családjával. Ez csak egy rajongói oldal, ami mindössze azzal a céllal jött létre, hogy a rajongók magyar nyelvű friss hírekhez,illetve információkhoz jussanak a színésznőről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy saját fordítás vagy gyűjtés, ezért másolása tilos.
Nina fanok száma
Indulás: 2017-01-19
 
Nina twitter bejegyzései
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daily-Nina

Nina áprilisi hírek

2017.08.01. 20:19, Isabelle
Címkék: ninaaprilis aprilis
Nina áprilisi hírek

Április 1.-én Nina felköszöntötte egyik legjobb barátnőjét, Jessica Szhort.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Április 2.-án Nina a régi barátaival találkozott.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Árpilis 3.-án állatkertben volt, ahol Aaron Paul fotózta.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Április 4.én boxolni volt a Prevail Boxing edzőteremben, Lauren Paulal, Jesszica Szhorral, Cheek Laneel, és Rob Kellnerrel.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Árpilis 7.-én a FUNNY OR DIE reklámarca volt egy videó keretén belül.

Április 11.-én felköszöntötte a testvérét, a Nemzetközi Testvérek napja alkalmából.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Április 12.-én Nina elment Los Angelesben a "The Promise" pemierjére, ahol paparazzi fotósok kapták el.
Illetve, a premieren is készültek Nináról képek, és gyönyörű azt kell hogy mondjam. :)
02. Paparazzi fótók > Április 12. - A "The Promise" premierjén Los Angelesben
01. Nyilvános megjelenések > Április 12. - "The Promise" film premierjén, Los Angelesben

Április 14.-én Kaliforniában, azon belül pedig Indioban részt vett a Coachella fesztiválon, ahonnan 4 paparazzi kép került elő róla.
02. Paparazzi fótók > Április 14. - Nina Indioban, és a Coachella fesztiválon

Árpilis 16.-án még mindig Indioban tartózkodott, ahonnan szintén 4 paparazzi kép került elő.
02. Paparazzi fótók > Április 14. - Nina Indioban, és a Coachella fesztiválon

Április 18.-án Los Angeles utcáin kapták lencsevégre a paparazzik.
02. Paparazzi fótók > Árpilis 18. - Los Angelesben

Árpilis 20.-án a People Magazine készített vele egy fotósorozatot, a "People Magazine's World's Most Beautiful 2017 Issue" keretein belül, ahol smink nélkül állt Nina kamera elé. A lap Április 21.-én jelent meg.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április
08. Fotósorozatok > 2017 Április - People 2017

Április 23.-án Nina a fesztiválozás után, úgy tartotta hogy jobb a "detox és retox" egy ilyen esemény után, így a Reebok Classic-al dolgozott együtt egy edzés erejéig, a La Quinta előtt.
01. Nyilvános megjelenések > Április 23. - Reebok Classic edzés, La Quentanál

Április 24.-én megkapta a mostani kedvencét, Maverick-et, a kiskutyáját, akinek külön Instagram fiókot készített, amit IDE kattintva érhettek el. Sokat posztol a kutyus nevében magukról. :)
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Április 27.-én az NRDC számára készített Micheal Kovac pár képet Nináról, ahol gyönyörű Armani ruhát viselt Soebedar cipőt, Meira T által dizájnolt ékszert, illetve Tyler Ellis táskát. A megjelenésről is készült rengeteg kép, és Nina elképesztően gyönyörű volt.
Illetve este Los Angelesen belül, Melroseban a Craig étteremből való távozásakor kapták lencsevégre a paparazzik.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április
02. Paparazzi fótók > Április 27. - Los Angeles, Melrose, Carig étterem elhagyása
01. Nyilvános megjelenések > Április 25. - NRDC "ÁLJ FEL! a föld érdekében" kampány megjelenése Los Angelesben

Április 28.-án pedig Maverick-et vitte Nyugat Hollywoodban sétáltatni, a paparazzik ismét a közelében voltak.:)
02. Paparazzi fotók > Április 28. - Marevick sétáltatása Nyugat Hollywood-ban

Árpilis 30.-án pedig Barcelonába utazott, feltehetőleg a Departures forgatásai miatt.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017-Április

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre