Nina a Bulgáriai Szófiában született 1989. Január 9.-én. Születési neve, Nikolina Konsztantinova Dobreva volt, azonban később, a munkássági pályája miatt megváltoztatta. 2 éves volt, amikor Kanadába költöztek ahol az Ontario tartományi Torontóban nevelkedett. 2009-ben hozta meg neki a Vámpírnaplók című sorozat a nagy áttörést, melyben kettő karaktert játszhatott el. A főszereplő Elena Gilbertet, és annak gonosz Petrova hasonmását, Katherine Piercet.

 

 

Then Came You 2019.02.01

A hipochonder repülőtéri poggyászkezelőként dolgozó kénytelen szembenézni a félelmeivel, amikor egy brit végső stádiumos beteg tinédzser felkéri őt, hogy segítsen neki megvalósítania a bakancslistáján található pontokat.

Fam 2019

Az apjával élő fiatal nő, aki összeköltözik az idősebb testvérével, és vőlegényével.

Lucky Day 2019.09.18

Red, akit most engedtek szabadon a börtönből megpróbálja össze és fenntartani a családját, miközben a múltja folyton követi. Luc, aki egy pszichopata szerződéses gyilkos bosszút akar állni testvére haláláért.

Run this town 2019.03.09

Egy film a város belső működéséről, a gyakornokok és asszisztensek szemén keresztül akik azt vezetik.

Sick Girl (előkészületek)

Vígjáték egy olyan nőről, aki úgy érzi, hogy barátai és ő teljesen szétváltak. Ez egy tipikus példája a "légy óvatos, mit kívánsz" közmondásnak, ahol egy apró hazugság az egész közösséget szétválasztja.

 

The Beauty Book For Brain Cancer

A könyv eladásából származó bevételt, kettő alapítványnak osztják ki. Az egyik a Voice Against Brain Cancer, ami agydaganatos emberekkel foglalkozik, a másik pedig a Sydney Neurology Oncology Group, ami az emberek testidegrendszerével foglalkoznak, illetve a daganat,rák ellenszer megtalálásával.

 

Free The Children - We Are Strong Together

Nina csatlakozott a Free The Children "We Are Strong Together" című kampányához, ami azt jelenti hogy együtt erősebbek vagyunk. Ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy vegyenek Rafiki karkötőket, egy "összetartozást" szimbólizálva.

 

It On Us

Nina az Its On Us nevű kampányhoz 2015 végén csatlakozott. A kampány célja, a szexuális erőszak elleni küzdelem. Támogatja az erőszakon átesetteket, áldozatokat, illetve segít felismerni, és túllépni a helyzeten.

 

Kind Campaign

A Kind Campaign alapítója, Lauren Paul, Nina egyik nagyon jó barátnője. A szerveszet, különböző jótékonysági szervezeteknek gyűjt pénzt, és sok helyre szervez különböző ingyenes programokat, az iskolákban.

 

 

Egy szerkesztő van, Izabella
Ne használj trágár szavakat kérlek
Itt kérhetsz cserét, nyugodtan
Ha szeretnél, a nevedhez nyugodtan tölts fel képet vagy gifet

 

 

    

    

    

Szabályok/Lekerülés/Várólista

Vár: -
Lekerült: 

Szerkesztő: Izabella
Nyitás: 2017.01.19
Re-opened: 2019.11.12
Design,kódok: Katie, Linda, Izabella
Az oldal nem áll kapcsolatban Nina Dobrev-val, sem barátaival, sem családjával. Ez csak egy rajongói oldal, ami mindössze azzal a céllal jött létre, hogy a rajongók magyar nyelvű friss hírekhez,illetve információkhoz jussanak a színésznőről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy saját fordítás vagy gyűjtés, ezért másolása tilos.
Nina fanok száma
Indulás: 2017-01-19
 
Nina twitter bejegyzései
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daily-Nina

Nina Júniusi hírek

2017.08.02. 16:50, Isabelle
Nina Júniusi hírek

Június 1.-én egy nagyon aranyos képet osztott meg Maverickről. :)
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 2.-án a Departures forgatásán volt, ahonnan kettő közös képet osztott meg Tituss Burgessel.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 3.-án még mindig a Departures forgatásán volt, amiről egy boomerangot osztott meg Instagramon.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 5.-én képeket osztott meg Danielle Campbell-el, és Otto Cedeno-val.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 13.-án megérkezett Nina új filmjének, a Flatlinersnek előzetese. :) 

Június 15.-én Nina vakációzott Nicole Coganel, amiről megosztott kettő képet. 
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 18.-án Lissa Bankston személyiedzővel készített egy kis videót Instagramra, miszerint ha csak fekszel a napon, nem izmosodsz, így erősen, keményen kell dolgozni a tökéletes test érdekében.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 19.-én Maverick-ről és magáról osztott meg egy olyan képet, amit egy rajongó készített, egy nap közepére photoshoppolva Maverick fejét, miszerint Maverick a napsütés az életében:))
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 20.-án már Bimini szigetén vakációzott, ahol az Oceana szervezettel készített egy kisvideót a cápák és a teknősbékák védelmére. A kis videó nem azonnal jelent meg, de hamarosan azt is hozni fogom, amilyen időben megjelent.:) Egyébként Peter Zuccarini tanította a búvárkodásra, és Stephen Frink pedig készítette a lélegzetelállító képeket Nináról, az óceán közepén.:)
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 21.-én már tovább állt, ugyanis Hawaiira utazott Lane Cheekel, amiről egy kisvideót készített amint leszáll a gép. Itt a cápák védelme érdekében kezdődött el a második projektje, ahol Honoluluban készítettek egy kisebb dokumentumfilmet. Itt legfőként Juan Oliphant készített Nináról víz alatti képeket, illetve Mark Kassen 360 fokos képet készített magukról egy csónakban. Nina nagyon küzd az óceánok, állat, és föld védelemmel, és próbál mindenkit erre bíztatni. A következő napjai, posztjai is erről szóltak.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 22.-én Nina jelölve lett a #ChoiceActionMovieActress kategóriában, a 2017 Augusztus 13.-án megrendezésre kerülő Teen Choice Awardson. A Tripla X által lett jelölve, illetve maga a film is jelölve lett több kategóriában. IDE kattintva tudjátok megnézni a hashtageket, és Twitteren azt a hashtag+névvel (akire szavazol) szavazni. Egyébként egy kis segítség: 
#ChoiceActionMovieActress - Nina Dobrev – “xXx: Return of Xander Cage”
#ChoiceActionMovie - xXx: Return of Xander Cage 
#ChoiceSciFiTVShow​ - The Vampire Diaries

Június 23.-án paparazzik kerültek elő, akik csináltak nagyon sok képet Nináról, amint a dokumentumfilmet forgatják Hawaaiin, Honoluluban. 
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június
02. Paparazzi fótók > Június 23. - Hawaaiin, Honoluluba cápás dokumentumfilm forgatása

Június 25.-én az Ocean Ramsey szervezet készített Nináról egy kisvideót, amint teknőssel úszik. Nagyon édes.:) Illetve, Mark Kassen készített egy drónos felvételt is, ami elképesztően gyönyörű lett.:)
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június

Június 26.-án pedig talált egy kiskutyát, akivel összeállt egy közös kép erejéig, és feltöltötte Instagramra, illetve Oahuba utazott ahol forgattak egy hamarosan elkezdődő show miatt, ugyanúgy a cápák védelme érdekében.
10. Vegyes > Instagram képek - 2017 - Június
02. Paparazzi fótók > Június 26. - Az óváros(Oahu) cápaállományának megőrzéséről szóló közelgő műsor forgatása

Június 28.-án Velencébe utazott, ahol részt vett egy videó felvételen, ami a Reebok számára készült, az új ruhakollekciójukat bemutatva.
02. Paparazzi fótók > Június 28. - Videófelvétel Velencében, a Reebok új ruhakollekcióját bemutatva

Június 30.-án már Los Angelesben volt, ahonnan előkerült pár paparazzi kép, amint este kint volt a barátaival.
02. Paparazzi fótók > Június 30. - Los Angeles, éjszakázás

u.i: Sajnos az Instagramra feltöltött videókat nem találtam az interneten, és lementeni sem tudom hogyan kell, így azokat nem tudtam elhozni, sajnálom. De IDE kattintva megnézhetitek Nina instáját, kicsit lejjebb megtaláljátok. :) 

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre