Nina a Bulgáriai Szófiában született 1989. Január 9.-én. Születési neve, Nikolina Konsztantinova Dobreva volt, azonban később, a munkássági pályája miatt megváltoztatta. 2 éves volt, amikor Kanadába költöztek ahol az Ontario tartományi Torontóban nevelkedett. 2009-ben hozta meg neki a Vámpírnaplók című sorozat a nagy áttörést, melyben kettő karaktert játszhatott el. A főszereplő Elena Gilbertet, és annak gonosz Petrova hasonmását, Katherine Piercet.

 

 

Then Came You 2019.02.01

A hipochonder repülőtéri poggyászkezelőként dolgozó kénytelen szembenézni a félelmeivel, amikor egy brit végső stádiumos beteg tinédzser felkéri őt, hogy segítsen neki megvalósítania a bakancslistáján található pontokat.

Fam 2019

Az apjával élő fiatal nő, aki összeköltözik az idősebb testvérével, és vőlegényével.

Lucky Day 2019.09.18

Red, akit most engedtek szabadon a börtönből megpróbálja össze és fenntartani a családját, miközben a múltja folyton követi. Luc, aki egy pszichopata szerződéses gyilkos bosszút akar állni testvére haláláért.

Run this town 2019.03.09

Egy film a város belső működéséről, a gyakornokok és asszisztensek szemén keresztül akik azt vezetik.

Sick Girl (előkészületek)

Vígjáték egy olyan nőről, aki úgy érzi, hogy barátai és ő teljesen szétváltak. Ez egy tipikus példája a "légy óvatos, mit kívánsz" közmondásnak, ahol egy apró hazugság az egész közösséget szétválasztja.

 

The Beauty Book For Brain Cancer

A könyv eladásából származó bevételt, kettő alapítványnak osztják ki. Az egyik a Voice Against Brain Cancer, ami agydaganatos emberekkel foglalkozik, a másik pedig a Sydney Neurology Oncology Group, ami az emberek testidegrendszerével foglalkoznak, illetve a daganat,rák ellenszer megtalálásával.

 

Free The Children - We Are Strong Together

Nina csatlakozott a Free The Children "We Are Strong Together" című kampányához, ami azt jelenti hogy együtt erősebbek vagyunk. Ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy vegyenek Rafiki karkötőket, egy "összetartozást" szimbólizálva.

 

It On Us

Nina az Its On Us nevű kampányhoz 2015 végén csatlakozott. A kampány célja, a szexuális erőszak elleni küzdelem. Támogatja az erőszakon átesetteket, áldozatokat, illetve segít felismerni, és túllépni a helyzeten.

 

Kind Campaign

A Kind Campaign alapítója, Lauren Paul, Nina egyik nagyon jó barátnője. A szerveszet, különböző jótékonysági szervezeteknek gyűjt pénzt, és sok helyre szervez különböző ingyenes programokat, az iskolákban.

 

 

Egy szerkesztő van, Izabella
Ne használj trágár szavakat kérlek
Itt kérhetsz cserét, nyugodtan
Ha szeretnél, a nevedhez nyugodtan tölts fel képet vagy gifet

 

 

    

    

    

Szabályok/Lekerülés/Várólista

Vár: -
Lekerült: 

Szerkesztő: Izabella
Nyitás: 2017.01.19
Re-opened: 2019.11.12
Design,kódok: Katie, Linda, Izabella
Az oldal nem áll kapcsolatban Nina Dobrev-val, sem barátaival, sem családjával. Ez csak egy rajongói oldal, ami mindössze azzal a céllal jött létre, hogy a rajongók magyar nyelvű friss hírekhez,illetve információkhoz jussanak a színésznőről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy saját fordítás vagy gyűjtés, ezért másolása tilos.
Nina fanok száma
Indulás: 2017-01-19
 
Nina twitter bejegyzései
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daily-Nina

Rengeteg új kép

2017.03.07. 13:46, Emily

Rengeteg kép került elő, pontosabban hivatalos paparazzi képek Mexikóról, illetve a hazautazásról.

Március 3.-án Nináék egy jachton buliztak Mexikó Cabo San Lucas-ban, később pedig megszálltak a parton, ahol tovább szórakoztak, illetve szikláról ugráltak, és nagyon jól érezhették magukat feltehetően. Nagyon sok kép került elő, mindet feltöltöttem a galériába. :)

      

     

Ugye hétvégén került sor Jules lánybúcsújára, arról is kerültek elő még fotók. Akkor is jachtoztak, golfoztak, és jógáztak is, meg persze szórakoztak. :) Ezeket is megtaláljátok ugyanott.

      

Március 6.-án véget ért a szórakozás, ugyanis Ninát a Los Angelesi LAX repülőtéren kapták el a paparazzik, amint megérkezett. Molly Tomphson kislányával járta végig a kivezető utat, a 6 hónapos  Lya Mae-el. Sokat mosolygott, és nagyon szeretem Ninában hogy a legtöbb alkalommal amikor paparazzik fotózzák, integet, mosolyog, nevet, és nem vág bús komor arcot, ezzel jelezve hogy idegesítené. :)

      

Vanity Fair Oscar Party 2017

2017.02.27. 16:30, Emily

Nina ugyan a díjátadón nem jelent meg, hanem a barátnőjével, Cheek Lane-el nézte végig élőben a tévében. Ezt Instasztoriban kommentálták, és vetítettek nekünk is pár érdekes részt.

Nina tegnap egésznap a Vanities Instagram-ját használta, egész nap instaszorizott, bemutatta az egész napját.
Korán reggel edzeni ment Cheek Laneel, azután pedig kozmetikushoz, Kate Somervillehez.Ezt követően megebédeltek egy beülős étterem szerű helyen, ahol gyömölcsös salátát evett.Később hazamentek, és befeküdtek az ágyban, és nézték az élő Oscar díjátadó közvetítést.
Amint annak vége lett, pedikűr-manikűröshöz, kozmetikushoz, és fodrászhoz ment ismét.
Kapott egy nagyon vicces arcmaszkot, amiről elég sokat sztorizott, sőt a vfvanities oldalra képet is töltött fel.
A haját Riawna készítette el, ami nem meglepő.:) Bár nekem úgy tűnik, ismét rövidebb a haja. Bár, instasztoriba levágtak egy kis darabot, de nem gondoltam volna hogy tényleg levágják az egészet..:D Na de, miután minden a helyére került, indulhattak is.

Azt kell mondanom,hogy Nina elképesztően festett ebben a fehér, bodys szoknyás megoldású Christian Dior ruhában. A cipője Tamara Mellon, a táskája pedig Tyler Ellis.
A haját és a sminkjét is imádtam, és a ruha felső része különösen tetszett nekem. De nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a képek. :)

        

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre